A gyerek autonóm gondolkodása kamaszkorban
Az előző cikkekben arról volt szó, hogyan bontakozik ki a gyerek önálló gondolkodása. Kisgyerekkorban ez még leginkább a kérdéseiben, a rácsodálkozásaiban és a saját, néha egészen meglepő ötleteiben mutatkozik meg. Ilyenkor elsősorban az foglalkoztatott bennünket, hogy mennyire engedjük kérdezni, kételkedni, más megoldásokat keresni.
Kamaszkorban mindez egyre határozottabb formát ölt. A gyerek már nemcsak kérdez, hanem vitatkozik is. Saját véleménye van, amit sokszor meglehetősen sarkosan képvisel, és egyáltalán nem biztos, hogy érdekli, mennyire értünk vele egyet.
A kamaszok gondolkodása időnként szélsőséges, provokatív, és nem mindig következetes. Egy-egy kijelentésükből úgy tűnhet, mintha már mindent pontosan tudnának a világról. Pedig sokszor éppen most próbálják kialakítani a saját álláspontjukat, és ehhez hozzátartozik az is, hogy időnként szembemennek azzal, amit otthon hallottak.
A kamaszkor egyik fontos feladata az önállósodás. A gyerek egyre inkább szeretné megtapasztalni, hogy lehet saját véleménye, saját értékrendje, és gondolkodhat másképp, mint a szülei. Ez persze nem mindig zajlik békésen. A különbségek gyakran vitákban, elutasításokban vagy olyan kijelentésekben jelennek meg, amelyektől szülőként legszívesebben a fejünkhöz kapnánk.
Ráadásul ezek a viták könnyen kelthetik azt az érzést, hogy a gyerekünk egyre távolabb kerül tőlünk. Hogy már nem számít neki, mit gondolunk, és mindenáron szembe akar helyezkedni velünk. Pedig sokszor egyszerűen azt próbálgatja, milyen érzés önállóan gondolkodni, és meddig képviselheti a saját álláspontját úgy, hogy közben a kapcsolatunk is megmarad.
Szülőként ezt nem mindig könnyű elviselni. Főleg akkor, ha a gyerekünk éppen olyasmit kérdőjelez meg, amiben mi nagyon hiszünk. Ilyenkor könnyen előfordulhat, hogy a véleménykülönbséget személyes támadásnak érezzük, és már nem is annyira az adott kérdésről vitatkozunk, hanem arról, hogy kinek van igaza.
Közben azt is meg kell szoknunk, hogy már nem feltétlenül mi vagyunk számára az első számú viszonyítási pont. Egyre többet számítanak a barátai, a közösségei, a saját tapasztalatai. Olyan emberek és gondolatok is hatnak rá, amelyekre nekünk nincs közvetlen ráhatásunk. Ez néha kifejezetten rosszul tud esni, különösen akkor, ha azt érezzük, hogy a mi véleményünk háttérbe szorul.
Pedig az, hogy a gyerekünk önállóan kezd gondolkodni, önmagában nem jelenti azt, hogy valamit elrontottunk a nevelésében. Sőt, az is lehet, hogy éppen azért meri előttünk ilyen határozottan képviselni a véleményét, mert bízik abban, hogy ezt a kapcsolatunk elbírja. Még akkor is, ha olyasmit mond, amivel nagyon nem értünk egyet.
És talán itt van a kamaszkori viták egyik legnehezebb kérdése: el tudjuk-e viselni, hogy a gyerekünk másképp gondolkodik, miközben ugyanúgy közel szeretnénk maradni hozzá?
Ehhez néha vissza kell fognunk a magyarázatainkat és a meggyőzési szándékunkat. Nem feltétlenül kell minden kijelentésére azonnal válaszolnunk, vagy minden vitát addig folytatnunk, amíg valamelyikünk be nem látja, hogy a másiknak van igaza. Elmondhatjuk, mi hogyan látjuk a dolgokat, és közben meghagyhatjuk neki a lehetőséget, hogy továbbra is mást gondoljon.
Persze ez különösen nehéz akkor, amikor a véleménye szélsőségesnek, éretlennek vagy akár ijesztőnek tűnik. Szülőként természetes, hogy szeretnénk megóvni a rossz döntésektől, és átadni neki mindazt, amit mi már megtanultunk. Csakhogy az önálló gondolkodáshoz az is hozzátartozik, hogy a gyerek időnként olyan következtetésekre jut, amelyekkel mi nem tudunk azonosulni.
Azt hiszem, ilyenkor különösen sokat számít, hogyan reagálunk. Tudunk-e kíváncsiak maradni arra, amit mond? Meghallgatjuk-e akkor is, ha már az első mondatával felbosszantott bennünket? És képesek vagyunk-e egy vitát úgy lezárni, hogy a gyerekünk ne érezze: az egyetértésünk feltétele annak, hogy jóban legyünk?
Ezekből a helyzetekből tanulhatja meg, hogy lehet valakivel vitatkozni anélkül, hogy emiatt elveszítenénk egymást. Hogy a véleménykülönbségek mellett is megmaradhat a bizalom és a szeretet. Ha az otthoni viták rendszeresen elmérgesednek, a gyerekcoaching is adhat egy nyugodt, külső beszélgetőteret, ahol a kamasz átgondolhatja a saját véleményét, és azt is, hogyan szeretné képviselni azt a kapcsolataiban.
Ahogy a gyerekünk nő, egyre több olyan kérdés lesz, amelyben már maga szeretne dönteni, és egyre több olyan véleménye, amellyel mi nem feltétlenül értünk egyet. Ezek a viták néha fárasztóak, máskor kifejezetten fájdalmasak lehetnek, de közben lehetőséget adnak arra is, hogy egy kicsit másképp ismerjük meg egymást.
Hiszen az önállósodás során a gyerekünk sokféle gondolatot és álláspontot kipróbálhat. Lesz, amit később elvet, lesz, amit újragondol, és lesz, ami tartósan a sajátjává válik.
A mi feladatunk talán az, hogy közben akkor is elérhetőek maradjunk számára, amikor éppen nagyon másképp látjuk a világot.
Folytatás következik:
Fiatal felnőttkor – szabad-e másképp élni?
Ha szülőként te is azon gondolkodsz, hogyan támogathatod a gyerekedet úgy, hogy közben egyre több teret adsz neki, erről egyéni szülői coachingban is beszélgethetünk. Megnézhetjük, nálatok mi okozza a legnagyobb dilemmát, és milyen lehetőségeid vannak a saját helyzetedben.
