A kamaszkori konfliktus szerepe az önálló identitás kialakulásában
A sorozat előző részeiben arról volt szó, hogyan alakul ki a gyerek autonóm gondolkodása az első kérdésektől a kamaszkori ütközésekig. A kamaszkori konfliktus sok családban ilyenkor válik igazán láthatóvá – és gyakran ijesztővé is. Láttuk, hogy kisgyerekkorban a tét az, hogy van-e tere kérdezni, kamaszkorban pedig az, hogy lehet-e különbözni anélkül, hogy megszakadna a kapcsolat.
Van azonban a kamaszkornak egy sajátos jelensége, amely sok szülőt meglep. A gyerek hirtelen idegesítőnek találja a szülőt. A beszédét. A ruháját. A szokásait. Olyan dolgokat is, amelyek korábban egyáltalán nem zavarták.
Sok szülő ilyenkor úgy érzi, mintha valami elromlott volna a kapcsolatban.
Pedig lehet, hogy éppen az történik, aminek történnie kell.
Dr. Ranschburg Jenő pszichológus egy beszélgetésben egyszer így fogalmazott:
„Az egyik lányom rettenetesen nehezen serdült. Kétségbeesve vártam az időt, hogy legyünk már túl rajta. Először akkor éreztem, hogy kifelé tartunk ebből a szakaszból, amikor olyan kedvesen, elfogadóan lenéző kezdett lenni velem. ‘Jól van, apu, jól van.’
Dr. Ranschburg Jenő
A serdülő ellenérzése, az a hatalmas belső vágy, hogy ne irányítsa őt belülről a szülő, mindennapi dolgokban jelenik meg. ‘Rettenetes, ahogy az apu csámcsog! És ahogy öltözik!’
Rengeteg apróság van, amit alig bír elviselni, de higgyék el: ő kifejezetten keresi ezeket az idegesítő dolgokat. Ebben a konfliktusban ugyanis az a csodálatos, hogy borzasztóan fontos a gyerek számára.”
Ez a gondolat elsőre talán meglepő. Hiszen a konfliktust legtöbbször problémának látjuk. Valaminek, amit meg kell oldani, el kell kerülni, vagy legalábbis csökkenteni kell.
Ranschburg azonban arra mutat rá, hogy a kamaszkori konfliktus sokszor nem hiba, hanem fejlődési eszköz.
A kamasz nem feltétlenül azért kritizál vagy ütközik, mert el akar távolodni. Sokkal inkább azért, mert meg kell találnia azt a pontot, ahol már nem belőlünk él.
A gyerekkori kapcsolat nagyon erős kötődésre épül. A szülő a viszonyítási pont, a biztonság, a magyarázat, a válasz. Ahhoz azonban, hogy a gyerek később saját identitással tudjon élni, ezt a belső iránytűt lassan át kell rendeznie.
Ez az átrendeződés ritkán történik csendben.
Gyakran apró kritikákban jelenik meg. A szülő szokásainak kifigurázásában. A különbségek hangsúlyozásában. Abban, hogy a kamasz hirtelen mindent másképp szeretne csinálni.
Kívülről ez tiszteletlenségnek vagy elutasításnak tűnhet.
Belül azonban sokszor egy egészen más folyamat zajlik: a leválás.
Ranschburg egy másik fontos megfigyelést is tesz:
„Minél közelebbi a kapcsolat a gyerek és a felnőtt között, annál biztosabban van jelen a krízis, és minél távolabbi, annál elegánsabb a dolog.”
Dr. Ranschburg Jenő
Másképp fogalmazva: a konfliktus gyakran éppen a kapcsolat erősségének a jele.
Ahol erős az érzelmi kötődés, ott a leválás sem történik csendben. Ott valódi feszültség keletkezik, mert valami valóban fontos alakul át.
A kamasz számára ugyanis az egyik legnagyobb belső feladat az, hogy megtapasztalja: lehet saját gondolata akkor is, ha az különbözik attól, amit a szülő képvisel. Ha ez a folyamat otthon túl feszültté válik, a gyerekcoaching olyan biztonságos beszélgetőtér lehet, ahol a kamasz a saját gondolatait próbálhatja ki anélkül, hogy a kapcsolat sérülne.
És hogy ezt a különbséget ki lehet mondani anélkül, hogy a kapcsolat végleg megszakadna.
Ezért a kamaszkori konfliktusok sokszor nem arról szólnak, hogy a gyerek elutasítja a szülőt. Inkább arról, hogy próbálja megtalálni azt a helyet, ahol már önálló emberként állhat.
A szülő számára ez az időszak gyakran bizonytalan. Néha fájdalmas is. Hiszen azt jelenti, hogy a gyerek már nem ugyanazzal a természetességgel kapcsolódik hozzá, mint korábban.
De ha sikerül kapcsolatban maradni a különbségek mellett is, akkor valami nagyon fontos történik.
A kamasz megtanulja, hogy az önállóság nem egyenlő az elszakadással. Hogy lehet vitatkozni, különbözni, sőt néha ütközni is úgy, hogy a kapcsolat megmarad.
És talán ez az egyik legfontosabb tapasztalat, amit magával vihet a felnőtt életébe.
Mert az identitás nem csendben születik. Gyakran éppen a konfliktusokban formálódik.
És ha innen nézzük, akkor a kamasz idegesítő megjegyzései, túlzó kritikái vagy látványos különbözései mögött nem feltétlenül a kapcsolat romlása áll.
Lehet, hogy éppen annak az átalakulása.